Blog

Hogyan kerülhetsz a modellügynökségek látóterébe?

Többször hangsúlyoztam már a blogon, hogy mennyire fontos a modellek karrierje szempontjából egy profi menedzsment, hiszen a gyönyörű arc és megfelelő méretek sem jelentenek egyenes utat a legnagyobb divatházak plakátjaira. Egy modellügynökségnek fontos szerepe van abban is, hogy felfedezze a benned rejlő tehetséget, ami magadtól lehet, hogy eszedbe sem jutna. Lehet, hogy nem is gondolnád, de a lányok többsége nem mer modellnek jelentkezni, mert nem érzi magát eléggé szépnek a modellekhez képest vagy már iskolában csúfolták őket az alkatuk miatt. Pedig valójában ma már rengeteg lehetőség van a modellkedésen belül mindenféle egyedi karakternek.


   A jelentkezés mellett az utcán leszólítós módszerről hallottak a legtöbben, illetve alkalomadtán nyílt castingokat is tartanak az ügynökségek, ezeket viszont a világ jelenlegi állapota szerint valószínűleg majdnem teljesen fel fog váltani az internetes megkeresés. Ha félénk típus vagy, de érdekel a modellvilág és arra vársz, hogy felfedezzenek, a következő tippek lehetnek segítségedre.

 

   Kövess be néhány hazai modellügynökséget, hogy át tudd nézni a legújabb munkáikat és hogy kiderüljön, kinek a stílusa áll hozzád a legközelebb. Ezzel te is bekerülsz majd a látóterükbe és lehet, hogy ők maguk fognak üzenetet küldeni. Akikkel a legtöbbet dolgozok együtt, az a Visage Models, de bizonyos fotó csomagokhoz teljes magyar ügynökségi körképet is át tudok adni ajándékba.

 

   Biztos ismersz olyan történeteket, hogy valakit az utcán szólítottak le és sikeres modell lett belőle. Az igazság az, hogy ebben az esetben sem mond mindenki igent, amit persze utólag lehet, hogy megbánnak. Pontosan emiatt tanácsolom azt is, hogy amennyiben az ügynökség be akar követni Instagramon vagy bejelölni Facebookon, ne szégyenlősködj és fogadd el a kérésüket. Nincs vesztenivalód, sem egy üzenetváltás, sem egy személyes találkozó nem jár kötelezettségekkel. Ha ezt mégsem szeretnéd, sűrűn nézz rá az üzeneteidnél a requestek-re, hogy ne maradj le arról, ha felkeresnének. Sajnos valóban nagyon kevesen élnek ezekkel a lehetőségekkel, pedig hízelgésből egyik ügynökség sem fogja azt hazudni, hogy lát benned lehetőséget, tehát valószínűleg tényleg alkalmas lennél modellnek. Egy dologra viszont nagyon vigyázz: akár névjegykártyát, akár üzenetet kapsz, mindenképpen nézz utána, hogy kikről van szó pontosan.

 

   Ha egy ügynökség rátéved a feed-edre, olyan képeket lásson, amin tényleg te szerepelsz és a saját személyiségedet tükrözi. Ha profi fotóssal készíttetsz képeket magadról, nagyobb az esélye annak, hogy kitűnj a sorból és felhívd magadra a figyelmet. A Coco modell fotó csomagomban például 10 db retusált kép található, amit fekete-fehérben is megkapsz, ezek mellett polaroid képeket is készítek smink nélkül, amik kifejezetten jól jönnek, ha arra vágysz, hogy felfedezzenek. Amit mindenképpen kerülj el, az az olyan filterezés és editálás, ami teljesen eltér a valódi kinézetedtől.

 

   Ne félj tanácsot kérni olyanoktól, akik belelátnak a divatszakmába. Ha nem tudod, milyen ügynökségek vannak és mire lehet számítani, a fotózáson például kikérheted a véleményemet, de érdemes a blogon is böngészi néhány válaszért. Ha esetleg van modell ismerősöd, bátran kérdezd ki a tapasztalatairól és biztos vagyok benne, hogy Instagramon is válaszolni fognak a neked szimpatikus modellek. Ők testközelből tudnak tapasztalatot mondani a saját ügynökségükről, így máris tudni fogod, hogy kinek a figyelmét érdemes felkelteni.

 

   A lényeg, hogy adj esélyt magadnak, merd felvállalni magad és hidd el magadról, hogy neked is sikerülhet!

 

Bodogán Sándor

page_modul: blog
Adatkezelési beállítások

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.