Híres magyar modellek a rendszerváltás előtti időkből

   Képzelj el egy olyan szigorúan szabályzott világot, ahol nem hogy internet, még mobiltelefon sincsen, nem hogy fapados repülőjáratok, még nyugati útlevél sem volt. Külföldi divathírek helyett kizárólag szabásminták másolásával tudtad követni a nyugati divatot, az egyetlen létező szépségmárka pedig a Fabulon volt. A világ, ahol az Elle és Vogue be van tiltva, a szűk szoknya vagy a farmer pedig az első számú közellenség évtizedeken keresztül.

 

   Természetesen 1989 előtt is foglalkoztatta Magyarországot a divat, voltak modellek és divatfotósok is, például a kiemelkedő tehetségű Módos Gábor, csupán korlátozott számban és lehetőségekkel. A divat egyetlen székhelye nálunk a Magyar Divat Intézet volt, ahol mindennek volt szigorúan miniszteri bemutatója, az átlag ember pedig az Ez a Divat című, országosan megjelenő divatlapból, az 1949-től megjelenő, első nőknek szóló hetilapból, a Nők Lapjából, később a Magyar Televízió “Módi”műsorából tudott informálódni. Mivel a magyar designerek ruhadarabjait nagyon vékony réteg tudta megengedni magának a Váci utcai szalonokból vagy a Divatcsarnokból, az alsóbb osztályok tagjai szinte csak a magazinokhoz kapható varrásmintákat leutánozva tudták elérhetővé tenni a kor divatját.

 

Érdekes, hogy csak 1953-tól lehetett látni képes tudósítást az újságban a magyar tervezők alkotásairól, majd London és Párizs újdonságairól. 1957-től már tudósítottak a párizsi divatbemutatókról is, mindenféle kapitalizmusra tett megjegyzés nélkül. Egyetlen magyar divatlapként akkoriban leginkább az Ez a Divat foglalkozott a modellekkel is, volt például egy, “Az év manökenje” című sorozatuk. Akkoriban 10-20 modell volt itthon, a legnagyobb sikernek pedig az számított, ha üdítőital, élelmiszer, biztosítás vagy áruház reklámarcai lehettek. A közönség számára megtekinthető bemutatók ekkor a Rotschild Szalonban vagy nagyáruházakban zajlottak, a modellek magassága pedig közel sem volt olyan fontos, mint most.

Vegyük sorra, kik voltak ennek az igazán zárt, ám annál érdekesebb világnak a legsikeresebb modelljei:

 

Lantos Piroska

Az első magyar topmodell, aki külföldön is komoly sikereket tudott elérni, annak ellenére, hogy ez az ő korában szinte lehetetlen volt. A ’70-es években a nemzetközi Modefest modellverseny második helyezettje lett Horvátországban, ezt követően a keleti blokk után az annyira becsmérelt nyugat is szemet vetett rá. Dolgozott a Chanel divatháznak, szerepelt francia címlapokon, szinte csodával határos módon Amerikába is eljutott, ahol Carolina Herrera és Guy Laroche modellje lett. Második házasságát Franciaországban kötötte, ahol megváltoztatta a nevét Sarah de Lantosra. Magánélete sajnos tragikus halálba sodorta, mindössze 29 évesen holtan találtak rá New Yorkban másik két magyar holttestével együtt. A bűnügyre a mai napig nem született magyarázat.

 lantons-piroska.jpg

 Kép forrása: Paradi Online


Pataki Ági

Majdnem 20 éven keresztül volt a Fabulon kampányarca, sokan Fabulon Ágiként ismerik az óriásplakátokról. Maga Rotschild Klára fedezte fel a szalonjában, hosszú karrierje során olyan külföldi márkákkal is dolgozott, mint a L’Oreal és a Pepsi, tavaly, 68 évesen pedig a Helia D kampányarca lett. Kevesen tudják, hogy Ági a modellkedés mellett Balázs Béla-díjas filmproducer, hozzájárult többek közt a Fehér tenyér, Jupiter holdja és az Üvegtigris című magyar filmek sikeréhez.

 pataki-agi.jpg

 Kép forrása: nlc.hu

 

Bakos Ilona

 A Fabulon első reklámarca volt 1972-ben, ezután havonta szerepelt az Ez a Divatban és más címlapokon, az akkor annyira menőnek számító kártyanaptárjai is voltak. Kifutós munkái külföldre is eljutatták, például Németországba. Az egyik legelső ismert modellünk 2012-ben hunyt el 61 évesen.

 

fabulon.jpg

Kép forrása: Femina.hu


Szilágyi Mari 

A ’70-es évek elején debütált az Ez a Divat és a Tükör és más címlapján, legnagyobb kliense a OKISZ Labor volt, akinek rendszeresen mutatta be kifutón a kollekcióit. Magyarországot képviselte továbbá Ausztriában, Csehszlovákiában és Moszkvában is. Kanadába is volt alkalma eljutni munkája során, ahova később ki is költözött.

 

szilagyi-mari.jpg

Kép forrása: etromagyarfotomodellek.blogspot.com

 

 

Safranek “Safi” Anna

Több évtizeden keresztül volt sztármodell Magyarországon, legnagyobb sikereit az 1960-as, ’70-es években érte el. Elsők között szerepelt az Ez a Divat címlapján és oldalain, de Ausztriában is dolgozott az Ostermann cégnek. Safi volt az, aki Pataki Ágival együtt elkezdte meghonosítani itthon a dinamikus fotózást a korábbi merev, túlságosan beállított pózokat felváltva. Miután a visszavonult a modellkedésből, TV filmeket készített, divatbemutatókat rendezett és a Népszabadságnál dolgozott újságíróként.

 safi.jpg

Kép forrása: retromagyarfotomodellek.blogspot.com



Schmidt Bea

A Pannónia Szőrmegyár exkluzív modellje volt, Horvátországban pedig alkalma volt Nina Ricci kollekcióját is bemutatni. Itthon minden fontos divateseményen részt vett, dolgozott továbbá Milánóban és Rómában is. 24 éves karrierje után modelliskolában tanított és TV műsorokat szerkesztett.


 schmidt-bea.jpg

Kép forrása: retromagyarfotomodellek.blogspot.com

 

Barna “Inci” Ilona

A ’80-as évek egyik legkeresettebb manökenje, rendszeresen szerepelt az Ez a Divat, az Ifjúsági Magazin és a Nők Lapja címlapján, de a Centrum Áruház kártyanaptárjának arca is volt. Számos reklámfilm és plakát jelent meg vele, emellett rengeteg kifutós munkája volt. Még külföldön is: Moszkvában, Prágában, Münchenben és Kuwaitban is dolgozott. Inci idén lett 64 éves, a modellkedést követően hobbijának élt, szabadúszó fotóriporterként foglalkoztatták.

 

barna-inci-ilona.jpg 

Kép forrása: retromagyarfotomodellek.blogspot.com

 

Patz Dóri

Közel három évtizeden keresztül számított sztármodellnek Magyarországon, úgy, hogy egyszerre manöken és divattervező is volt, például az igen fontos Kézműipari Vállalatnál. A Nők Lapja és az Ez a Divat címlapján is többször szerepelt, Rotschild Klára egyik kedvenc kifutós modellje volt. Tanított modelltanfolyamon és film is készült róla az A maneken egy napja címmel.

 patz-dori.jpg

Kép forrása: retromagyarfotomodellek.blogspot.com

 

Felkai Anikó

Több mint 25 éven keresztül ismert és elismert modell volt hazánkban, 12 éves korától kezdve dolgozott címlapokon és magazinokban. Külföldön is sikereket ért el, többek közt Bulgáriában, a Távol-Keleten és még Amerikában is. Modellkarrierje után színházi jelmeztervezőként dolgozott az idén 70 éves ex-topmodell.

 felkai-aniko.jpg

Kép forrása: retromagyarfotomodellek.blogspot.com

 

Fekete Klári

Az ’50-es évektől egészen 1983-ig dolgozott sztármanökenként itthon és küföldön egyaránt, Párizsban, Londonban és Milánóban is. Természetesen rengetegszer szerepelt az Ez a Divatban, modellkarrierje után utazási irodát vezetett. 

 

fekete-klari.jpg 

Kép forrása: retromagyarfotomodellek.blogspot.com

 

Liener Márta

A ’80-as évek egyik legismertebb reklámarca, exkluzív szerződésének köszönhetően kizárólag a Sugár Üzletközpontot reklámozta, vált annak háziasszonyává, emellett több címlapon is szerepelt. Márta a modellkedés mellett énekesnő és műsorvezető is volt, többek közt a Modell Trió egyik alapítója. A jelenleg 63 éves ex-modell a ’70-es évek vége óta a Hollywood Casting ügyvezetője.

 

 lm.jpg

Kép forrása: retromagyarfotomodellek.blogspot.com

  

Dombrády Éva

A ’60-as, ’70-es évek népszerű manökenje, aki a magyar divat hírét vitte külföldi országokba is. 1975-ben egy horvát divatfesztiválon japán és mexikói tervezőknek is dolgozott, élt Görögországban és Egyiptomban is, mielőtt Németországban telepedett le. Éva most 73 éves és az FNA Egyesület munkájában vesz részt.

 dobradi-eva.jpg

Kép forrása: retromagyarfotomodellek.blogspot.com

 

Lajkovits Ágnes

Az 1970-es, 1980-as években vált ismert modellé, a kor meghatározó reklámjaiban, plakátjain és címlapjain szerepelt. Angliában és Olaszországban is sikereket ért el, Dombrády Évával dolgozott az említett divatfesztiválon is, ahol megválasztották másodiknak a Miss Fesztivál versenyen. Az Ez a Divat modellrovatának szintén második helyezettje lett 1978-ban az év modellje kategóriában.

 

 lajkovits-agnes.jpg

Kép forrása: retromagyarfotomodellek.blogspot.com

 

Csató Mari

Az Iparművészeti Főiskola ruha tanszékének vezetője fedezte fel, a ’70-es években beutazta a fél világot a modellkedésnek köszönhetően Kanadától Egyiptomig. Majdnem 40 éves koráig modellkedett, utána pedig divatbemutatókat szervezett és saját szalont alapított.

 

csato-mari.jpg
Kép forrása: retromagyarfotomodellek.blogspot.com

 

Keresztes Orsi

Bölöni Orsolya néven született, az ’50-es, ’60-as évek magazinjainak, naptárjainak és plakátjainak sztárja volt, az egyik legprofibb modellnek tartották a szakmában. Orsi Rotschild Klára kedvenceinek listáján volt, de Rómában és Párizsban is volt alkalma modellkedni.

 

keresztes-orsi.jpg
Kép forrása: retromagyarfotomodellek.blogspot.com

 

 

Bodó Sztenya

Lengyel származású sztármodell, eredeti neve Stefania Spialek volt, elsők közt szerepelt az Ez a Divat címlapján. Amikor a legtöbb modell csak a keleti blokkba utazhatott, Sztenyát már Németországban is alkalmazták. Sztenya sajnos három évvel ezelőtt elhunyt, 78 évesen.

 

 bodo.jpg

Kép forrása: retromagyarfotomodellek.blogspot.com