Ha modellkedni akarsz, nem elég megfeleli a külső elvásároknak

   A modellkedéssel kapcsolatos tévhitekről szóló bejegyzésemben már említettem, hogy a külsőre vonatkozó általános szabályok mellett számos belső elvárásnak is meg kell felelni modellként. A modellszakmához ugyanis valóban kevés szépnek születni, a legfontosabb maga a személyiség, ami nélkül a világ leggyönyörűbb vonásai is sem tudnak érvényesülni. A divatházak régóta nem vállfákat keresnek már a ruhadarabjaikhoz, a modellvilágában pedig sosem volt még ekkora a verseny, ezért ezek a tulajdonságok mindenképpen szükségesek lesznek, ha valaki sikeres modellkarriert szeretne befutni.

 

   A legfontosabb, hogy minden körülmények közt türelmesnek, de főleg kitartónak kell lenned. Nem egyik napról a másikra lesz belőled szupermodell, hosszú ideig tart a testi-lelki felkészülés már az első utazásodra is, a modellkönyvedre pedig sosem fogják azt mondani, hogy készen van. Modellként rengetegszer kell majd erőt venni magadon, ami talán könnyebb, ha a céljaid és álmaid lebegnek a szemed előtt.

 

   Elég eltökéltnek és elhivatottnak kell lenned ahhoz, hogy soha ne add fel, hiszen modellnek lenni tényleg nem a legegyszerűbb foglalkozás. Ha neked nem ez az álmod, sajnos más nem fogja tudni megcsinálni helyetted, még az ügynökeid sem. Az ügynökségek és kliensek is azonnal észreveszik természetesen, ha csak hobbiként gondolsz a modellkedésre és nem vagy lelkes.

 

   Akármekkora sikereket érsz el, mindig alázatosnak kell maradnod a szakmával szemben. Mindig csapatmunkáról van szó, így nem szállhat el magától a modell és gondolhatja, hogy körülötte forog a világ. Mindenkinek a munkáját tisztelni kel, leginkább az anyaügynökség munkáját, akinek tanácsait érdemes mindig megfogadni. A blogon találsz több útmutatót is a megfelelő ügynökség kiválasztásához, ami azért fontos, mert csak annak fogod feltétel nélkül elfogadni az utasításait, akiben 100%-ig megbízol.

 

   Biztosan egyértelmű neked is, hogy a modellkedés nem egy megszokott 8 órás irodai munka, ezért minél rugalmasabb vagy, annál jobb. Mindig elérhetőnek kell lenned, hogy az ügynökeid időben tudjanak tájékoztatni, emellett állandó készenlétben és top formában is kell lenned, mert bármikor beeshet egy jól fizető munka. Például nem szabad bepánikolnod akkor sem, ha hónapokig tartó csend után egyszer csak repülőgépre kell szállnod.

 

   Ahogyan egy divatfotózásra is előre fel kell készülnöd, úgy modellként a karriered során végig kifejezetten szorgalmasnak kell lenned. Az, hogy mindenhol pontosan jelensz meg a legalapvetőbb, de ha olyan lelkes vagy, hogy utánanézel, kikkel és kiknek fogsz dolgozni, az mindig hozzáad egy kis pluszt a munkádhoz. A modellkedés olyan szakma, ahol sosem fogsz eleget tudni, állandóan gyakorolni kell a pózolást, fejleszteni a kifutós járást és akár a színészkedést is.

 

   A modellkedés együtt jár azzal, hogy a külsőd alapján ítélnek meg és sokszor kapsz visszautasítást, akkor is ha mindent jól csináltál. A pozitív és negatív kritikához való hozzáállást is meg kell tanulnod kezelni és nem magadra venni a visszautasítást, hanem menni tovább újult erővel. Az építő jellegű kritikákon szintén nem szabad megsértődni, főleg ha azt az ügynöködtől kapod.

 

   Bár sokan azt hiszik, hogy a modellek butácskák, nagyon fontos az intelligencia is. Ha csak a legalapvetőbb tényeket nézzük, szükséged lesz folyékony nyelvtudásra és kiváló kommunikációs készségre, már csak azért is, mert valószínűleg mindenki idősebb és tapasztaltabb lesz körülötted. A külföldi ügynökségek castingjain például az első kérdések közt szerepel, hogy hogyan teljesítesz az iskolában és mivel foglalkozol a modellkedés mellett.

 

  Az a legideálisabb, ha nyitott vagy és könnyen megtalálod a közös hangot mindenkivel. Rengeteg újdonságot fog eléd sodorni a modellszakma, amivel ha tudsz élni, remek kapcsolatrendszerre és új barátokra tehetsz szert. Arra törekedj, hogy újra és újra veled akarjon dolgozni a csapat és persze, arra is, hogy ne legyél magányos az utazásaid során.

 

 

Bodogán Sándor