Blog

Tesztfotózás újrakezéshez

   Amikor egy ügynökség felkeres tesztfotózás céljából, általában teljesen új arcokról van szó, akiknek szüksége van fotókra ahhoz, hogy fel tudjanak kerülni az ügynökség weboldalára, így közvetíthetők lehessenek első munkáikra. Olyan modellekről is szó lehet, akiknek kell egy kis frissítés a modellkönyvükbe, például megváltozott frizura vagy hajszín miatt, hogy az aktuális kinézetüket tükrözzék a képeik. 

   Ebben az esetben azonban teljesen másról volt szó, hiszen a Visage Models olyan modellről kért új fotósorozatot, aki hosszú évek szünete után tért vissza újra a modellszakmába.

   Balli Adrienn tavasszal csatlakozott újra a Visage csapatához, új modellkönyve képeit pedig az én fotóimmal építették fel, amit Instagramon külön meg is köszöntek, ez pedig mindig jóleső érzés. Az új fotósorozattal Adrienn tehát már elérhetővé vált direkt munkákra, azaz hosszabb ideig nem fog utazni, csak egy-egy felkérés kedvéért.

 A gyönyörű újra-modell és egyben édesanya olyan profin pózolt a kamera előtt, mintha csak tegnap fordított volna hátat a divatszakmának, így a fotózás nagyon inspiráló volt és jó hangulatban telt. A lenti videón meg is tudod nézni, hogyan zajlott pontosan Adrienn tesztfotózása. A sminket ezúttal Schaub Vivien készítette, a fotózás helyszíne pedig a Prime Studio volt.

 

Bodogán Sándor

page_modul: blog
Adatkezelési beállítások

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.