Blog

Kik a világ legjobban kereső férfi modelljei?

   Divatmodellek esetében egy nők által uralt szakmáról beszélünk, de természetesen a férfi modellek közt is megtalálhatók a genetikai lottó győztesei, akik megnyerő személyiségüknek köszönhetően szupermodell státuszba tudtak kerülni.

 

   Kevesebbet beszélünk róla, pedig bizony a világ első férfi szupermodellje, John Pearson is szerepelt George Michael ikonikus "Freedom” videóklipjében, Cindy Crawford, Christy Turlington, Linda Evangelista, és Naomi Campbell mellett, hozzájutva ezáltal a legmagasabb összegű szerződésekhez és egy több mint 25 éven át tartó karrierhez. A ’90-es évek óta számos férfi lépett John nyomdokaiba, uralva viághrű divatházak reklámjait, óriásplakátjait és kifutóit.

 

   Ahogyan a nők esetében, úgy a legjobban kereső férfi modelleket és éves keresetüket is listázzák, a legutóbbi listát a GQ magazin készítette 2019 elején. Bár panaszra nincs okuk, látni lehet, hogy az első 5 férfi helyezett jóval idősebb a nőkhöz képest és hogy összeadva a lista összes keresetét is bőven elmaradnak a női ötödik helyezett egyedüli bevételétől (25 millió dollár).

 

   Lássuk, hogy mekkora összeggel és milyen férfi szupermodellek zsebelték be az első öt helyet.

 

 

 

1. Sean OPry - 1,5 millió dollár

sean-opry.jpg

Életkor: 31 éves

Így fedezték fel: 17 éves korában keresték fel MySpace-en a feltöltött képei alapján

Ennyi címlapja van összesen: 50

Legutóbbi kampányai: Beymen, Massimo Dutti, Orlebar Brown

 

 

2. David Gandy - 1,4 millió dollár

david-gandy.jpg

Életkor: 40 éves

Így fedezték fel: 21 éves korában nevezte be lakótársa egy modellversenyre,

amit meg is nyert és azonnal szerződtették Londonban

Ennyi címlapja van összesen: 60

Legutóbbi kampányai: Dolce & Gabbana, Marks & Spencer

 

 

3. Simon Nessman - 1,1 millió dollár

simon-nessman.jpg

Életkor: 31 éves

Így fedezték fel: egy családi ismerős küldte be a fotóit egy kanadai modellügynökséghez

Ennyi címlapja van összesen: 25

Legutóbbi kampányai: Calvin Klein, Massimo Dutti, Ralph Lauren

 

 

4. Arthur Kulkov - 905,000 dollár

arthur-kulkov.jpg 

Életkor: 37 éves

Így fedezték fel: egyetemi évei alatt, focizás közben szólította le egy scouter

Ennyi címlapja van összesen: 12

Legutóbbi kampányai: Bonobos, Furla, J.Crew

 

 

5. Noah Mills - 740,000 dollár

noah-mills.jpg

Életkor: 37 éves

Így fedezték fel: Kanadában szólította le egy helyi scouter

Ennyi címlapja van összesen: 15

Legutóbbi kampányai: Dolce & Gabbana, Lancome, Mango

 

 

A legjobban kereső női modellek listáját az alábbi linken tudod visszanézni:

https://www.bodogansandor.hu/blog/kik-a-vilag-legjobban-kereso-modelljei-cikkunkbol-megtudhatod/391

 

 

Képek forrása: Pinterest

page_modul: blog
Adatkezelési beállítások

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.