Első lépések a modellkarrier felé vezető úton

Köztudott, hogy a modellszakmában magasak az elvárások, melyek első körben a méretekkel kezdődnek, ám a 178 centi és 58-as csípő még önmagában nem egyenes út a nemzetközi divathetek kifutóira. Összegyűjtöttünk néhány lényeges dolgot a teljesség igénye nélkül, mi a titka a minőségi modellkarriernek és hogyan vágj neki ennek a látszólag csillogó, a felszín alatt ugyanakkor elvárásokkal teli szakmának.   
 
Leszólítás, és ami utána következik
 
Ahogy 16 éve Mihalik Enikőt a békéscsabai plázában szólította le egy modell scouter, úgy a mai napig számtalan modell karrierje kezdődött hasonló véletlennel. Akármilyen hízelgő hallani, az „éppen a te arcodat keressük” vagy „te már biztosan modellkedsz valahol” sablonokat, fontos utánajárni, hogy milyen ügynökséggel van dolgunk. A legtöbb „kamuügynökség” portfólió fotózással sürget, amiért nem szégyellnek akár több százezer forintot is elkérni, majd hajlamosak eltűnni az éterben és az ígért nemzetközi karrier helyett könnyen magadra maradsz a több százezres képsorozattal, amit nagy valószínűséggel hiteles ügynökség nem fog értékelni.
 
Egy rendes modellügynökségnél nem kell fizetned a tesztfotókért, a kezdeti költségeket későbbi munkáidból vonják le, ezzel biztosítva azt, hogy valóban megéri nekik foglalkozni veled, mivel hisznek abban, hogy a sikeres munkáidból a befektetés megtérül mindkettőtöknek. A jó ügynökségeknél azonban az elvárások is magasabbak, nem elég, a 178 centi és a szép arc, ha nem látják meg benned „azt, amit keresnek”, nem árulnak zsákbamacskát.
 
Profi modellügynökségek, akikkel együtt dolgozom, és nyugodt szívvel ajánlom őket:
Visage Models
Attractive Models
Icon Models
Diary Models
Art Models

Fontos megemlíteni, hogyha csináltatsz egy jó portfóliót, akkor azzal nagyobb eséllyel hívnak be castingokra, válogatásokra, vagy kerülsz az ügynökségek látóterébe. Ma Magyarországon nagyon sok ügynökség van, én csak az előbbiekben felsoroltakat ismerem, a többiekkel nincs tapasztalatom. Biztos, hogy akadnak még rendes ügynökségek, akiknek a win-win helyezt elérése a cél.
Ha nem vagy ügynökséges modell, csak szabadúszó, akkor is a jó portfólió a kulcsa, hogy sok munkád legye

 
Karakteres „tökéletlenség”
 
Míg tíz éve elég volt a megfelelő, arányos alak és a szép arc, ma már nem csak szigorú előírások vonatkoznak a csípő-, derék- és mellméretre, a klasszikus szépségkirálynő karaktert felváltotta a karakteres „tökéletlenség”. Nem kell messzire mennünk érdekes arcokért, elég a hazai divathetek modelljeit végiglapozni ahhoz, hogy lássuk, ma már egy elálló fül vagy egy Georgia Jagger fogsor egyes castingokon hatalmas plusz lehet.
A siker egyik alappillére ugyanakkor az, hogy tudj érzéseket kifejezni, minél több arcod van, annál nagyobb eséllyel futsz be.
 
Reklám vagy divat
 
Amennyiben az imént említett karakteres megjelenéshez a megfelelő testalkat és magasság párosul, nagy eséllyel a divat szekcióba fog bookolni az ügynököd, de egyre több hazai ügynökségnél működik reklám részleg, ahol reklámfilmekbe, videóklipekbe és statisztaszerepekre keresnek modelleket. A „girl next door” effektust és a klasszikus vonásaid itt tudod igazán kamatoztatni, ha nem éred el a 172 centit.
 
Ahogy a testképről alkotott pozitív gondolkodás, úgy a ki nem mondott korhatár is egyre szélesedik a modellszakma szűrőrendszerében, így találkozunk a magazinokban egyre több 50 pluszos modellel (Maye Musk), és így kapott világhírnevet  a tíz éves korában befutott Thylane Blondeau is. A világ és a normák változni látszanak az elfogadás és a testpozitív filozófia javára, de lássuk be, itthon egyelőre jóval nagyobb eséllyel indul az, aki még 23-25 éves kora előtt nagyjából 80-60-90 cm-es méretekkel és hatalmas önbizalommal vág neki a szakmának. Igazságos? Nem. De ahogy a divatiparban a legtöbb szakma, ez is kompromisszumokkal jár. Addig is szorítsunk az egyenlőségnek!

A csomagajánlataimat itt találod.