Blog

Divatfotóssá avanzsált modellek

   

   

 

   Ha lelkesen követed a blogot, biztosan észrevetted, hogy többször szóba került, mennyire fontos a modellek esetében a jó kapcsolatteremtő készség.

 

   Ez nem csak maguk a munkák megszerzése miatt számít olyan sokat, ugyanis végtelenül inspiráló is lehet a divatszakma legjobbjaival együtt dolgozni, ha pedig fogékony vagy a művészetek iránt, rengeteg trükköt el lehet lesni a nagyoktól. Különösen egy fiatal modell esetében érdemes nyitottnak lenni, hiszen a modellkedés alatt jobb esetben hosszú évek állnak majd előtted, hogy eldöntsd, mivel szeretnél később foglalkozni.

 

   Valószínűleg a modellkedés alatt szerzett hatások és tapasztalatok által álltak át az alábbi, már fotósként is sikeres nők a kamera másik oldalára.

    

 

 

Ellen Von Unwerth

 Több mint 30 éve tartó fotós karrierje előtt Ellen bizony közel 10 évig modellként dolgozott. A német fotós legenda 1989-ben került be a köztudatba Claudia Schifferről készített fotójával, azóta az összes létező magazinnal dolgozott már együtt, az olasz Vogue-nak például 14 éven keresztül fotózott. Rengeteg videóklip fűződik a nevéhez és kiadott számos könyvet is. Legutóbb Monica Belluccit fotózta a Sorbet Magazine számára:

 

1.jpg

 

 

 

Helena Christensen

 A ’90-es évek egyik legnépszerűbb szupermodellje és a Victoria’s Secret egyik első angyala valójában azért adott esélyt a modellkedésnek anno, hogy később beindíthassa fotós karrierjét. Azonban a modellszakmában olyan sikeresnek bizonyult, hogy komolyabban fotózni végül csak a 2000-es években kezdett el, amikor a Nylon magazin kreatív vezetője lett. Számos Harper’s Bazaar és Vogue címlapot is fotózott már, több kiállítást is rendeztek már a fotóinak. Ezen a képen a spanyol Harper’s Bazaarnak, saját magáról készített címlapfotóját látod:

 

 masodik.jpg

 

 

Larissa Hofmann

 Az egykori német topmodell Jil Sander kampányai és 5 év modellkedés után állt át a kamera másik oldalára, vált a divatszakma által elismert fotóssá 28 éves korára. Főleg olyan független magazinoknak alkot, mint a Document Journal, The Gentlewoman és LOVE Magazine, de dolgozott már a Jil Sander, Hugo Boss és Marc Jacobs márkáknak is. Az alábbi fotó a W Magazine-ban jelent meg 2019 decemberében:

 

harmadik.jpg

 

 

És persze van még jó pár modell, aki ugyan nem vált profi fotóssá, de egy-egy felkérés kedvéért kamerát ragadott, hogy megörökítse gyönyörű kollégáit. Íme néhány példa.



Daria Werbowy

 A lengyel-kanadai modell ikon, aki a 2000-es években Steven Meisel egyik múzsája volt, valójában sosem rajongott a modellkedésért, inkább a divatszakma művészibb oldala érdekelte. 2016-ban ugyan teljesen visszavonult, az utolsó aktív éveiben köszönhetünk neki még pár olyan fekete-fehér Equipment kampányt, amit ő maga fotózott Kate Moss-ról és persze saját magáról. Az utolsó előtti, 2016-os tavaszi kampánya például így nézett ki:

 

6.jpg

 

 

 

Gigi Hadid

 Napjaink legismertebb modellje egy ideje egyszer használatos fényképezőgéppel rögzíti a divathetek backstage-ében zajló történéseket az Instagramra, gisposable néven. Ezek közül néhány fotót, ahogyan az a lenti képen is láthatod, a Miu Miu 2020-as őszi-téli kampányában is felhasználtak. Ezen kívül testvérét, a szintén topmodell Bella Hadidot is fotózta már az amerikai Elle címlapjára.

 

todik.jpg

 

 

 

Freja Beha Erichsen

 A 15 éve aktív dán szupermodell, akiről számos luxus divatház nevezett el táskákat, szerelmét, a szintén topmodell Rianne Van Rompaey-t kapta lencsevégre otthonukban tavaly, a karantén alatt, kizárólag a párizsi Vogue kedvéért.

 

88.jpg

 

 

 

Ha szeretnél többet megtudni a fotózásról, vagy haladóként a portfóliódat építenéd, akkor látogass el Fotosworkshopok.hu weboldalára, ahol kezdőtől haladó szintig, biztosan találsz a szintednek megfelelő workshopot. 

>> WWW.FOTOSWORKSHOPOK.HU<<

page_modul: blog
Adatkezelési beállítások

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.