Blog

A modellügynökség szerepe fotózások során

   A modellügynökségeknek többféle szerepe lehet egy fotózás során, elsődleges feladatuk az, hogy biztosítsák a modell adott időre és helyre, az előzetesen egyeztetett “állapotban” (kinézet, méretek), munkára készen (kipihenten, tiszta körmökkel és arcbőrrel, frissen mosott hajjal) való pontos megjelenését. Kötelességeik közé tartozik továbbá, hogy, amennyiben a kiválasztott modell valamilyen oknál fogva (például betegség vagy baleset) mégsem tud megjelenni a fotózáson, munka alkalmával minél előbb helyettesítő modellt küldjenek a helyszínre, tesztfotózáskor pedig időben értesítsék a fotóst, akár az esetleges késésekről is.

 

   Abban az esetben, ha az ügynökség a megrendelő, ő maga kéri fel a fotóst a tesztfotózás elvégzésére, amit egy levelezés előz meg a modell polaroidjaival és méreteivel ellátva, esetleg a már meglévő modellkönyvet linkelve, hogy a fotós személyreszabottan tudjon felkészülni. Teljesen kezdő modell esetében profi ügynökségek előre jelzenek, sokszor azt is, ha a szülő vagy az egyik ügynök benéz esetleg a fotózásra. Maga a felkérés azokhoz a fotósokhoz érkezik be, akikben a modellügynökségek szakmailag és emberileg is megbíznak, illetve azonosulni tudnak a stílusukkal, tehát pozitív első benyomást tesznek a modellekre, képeiket pedig használni tudják a modellkönyvekben.

 

   Természetesen az ügynökségek a kezdő fotósok beérkező kéréseit is elbírálják. Újonc divatfotósok esetében építő jellegű kritikákat fogalmaznak meg, a közös munkák során pedig segíteni tudják a fotós fejlődését, esetleg egyengetni az útját nagyobb munkák és egyre magasabb kategóriájú modellek megszerzéséhez.

 

   Amennyiben a fotós saját divatanyagra kér be a modellt vagy ha a kliens felkérésére maga szervezi a fotózást, az ügynökség tájékoztat a kiszemelt modellek elérhetőségéről vagy a leírásnak megfelelő, elérhető modellek listáját biztosítja, amiből ki tudja választani a fotós a koncepciónak legmegfelelőbb jelöltet. Ilyenkor is előzetes levelezés történik, ekkor a fotós vázolja fel az elképzeléseit az ügynökség részére, akár egy moodboard segítségével.


   A két fél jó kapcsolata elengedhetetlen, hiszen a munka során kellenek a mebízható partnerek. Ahogyan egy modellügynökségnek szüksége van profi, kezdőket is irányítani tudó fotósra, úgy a fotósnak is szüksége van a divatanyagát legjobban közvetíteni tudó modell megszerzésére.

 

   Nagyobb produkciók esetében a kliens egy casting directort vagy casting céget bíz meg a megfelelő modell kiválasztására, ezek a személyek keresik fel a modellügynökségeket, nem pedig az ügynökségek “házalnak” a modelljeikkel. Ebben az esetben a fotós közvetlenül nem kerül kapcsolatba a modellügynökséggel, feladata a megrendelő által kiválasztott modell fotózása lesz, így nem az ügynökség határozza meg a végeredmény elkészülésének határidejét és stílusát sem.

 

Bodogán Sándor

page_modul: blog
Adatkezelési beállítások

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.